Üvegcsarnok

- Úgy? Bizonyára gondolták, hogy ha klözénk tartozol, mint farakas, akkor biztosan szívesen látlak...
*kiemeli a farkas jelzőt, hiszen vincenzo számára nagyon fontos a vérvonal*
-Megkérdezhetem, hogy honnan jöttél? Igazán érdekelne a múltad pár foszlánya, ha érdemesnek tartasz arra, hogy elmondd nekem..
*már teljesen lenyugodott... nem tudja, hogy ez Amitiel hatása-e vagy az, hogy végre nem kell a két szuka károgását hallgatnia, viszont nem angyon akarja elengedni a nő kezét... gyengéden tarja gyilkos tenyerében, miközben a tekintetét keresi*

- Persze, hogy érdemesnek tartalak, hisz te vagy a falkavezér, amit kérsz az felér egy parancsal. *Sosem adta ezt alább, számára nagyon is fontos, hogy a felette álló parancsit teljesítse, és ebben az egyben, nem ismer tréfát.*
- A múltam. Hát jó ideig kísértett. Kis városban laktunk. Salemben. A pletykák gyorsan terjedtek. Apámat megmarták. Aztán ő engem. Majd megölte anyám, és utána magát is. Persze, a város fellázadt, a véremre szomjaztak, hisz szentül hitték, hogy én vagyok a gyilkos. Menekülnöm kellett. Egy másik falka területére tévedtem, és befogadtak. Ott küzdöttem fel magam a domináns címig. Most pedig itt vagyok. Esetleg még valami amit tudni szeretnél?
*Nem zavrja, hogy a férfi nem engedi el a kezét, sőt, a bestia egyre inkább idomul a vezéréhez, és annak a szemeibe néz.*

*végighallgatja a nő szavait, ismerős a sztori, sokan kerültek úgy ide, hogy az emberek kitagadták, meg üldözték őket, de egyikük sem ilyen rangban, ezért elismeréssel adózik a farkas előtt, mégha csak szemének halovány színváltozásával jelzi is ezt, akkor is.*
- A lényeget már tudom, a többi majd kiderül... ami esetleg még fontos lehet. Annyiból örülök, hogy a hierarchiának ezen a fokán állsz, hogy nem kell érted aggódnom, vagy felelősséget vállalnom, ahogyan a legtöbb farkasért.. így megkönnyíted a dolgomat, egy súllyal kevesebb nyomja a vállamat...
*már mosolyogni is tud... megszokta, hogy ennyire közvetlenül viselkedik fajtársaival, hiszen ez adja a sikerét az üzletkötésekkor, így most nem esik nehezére visszafogni a bestiáját... ami még mindig háborogva próbál kitörni, és tombolni, mert elvesztette a "társát"*
- Gondolom még nincs szállásod itt... ha szeretnéd, kínálhatok neked... egyet....

*Figyelmesen hallgatja a férfi szavait. Látja a szemében a fájdalmat, és a gyász keserű ízét érzi szájában, de nem tudja mi lehet, és azt sem, hogy mi készteti rá, de megöleli Voncenzot, majd gyorsan elhúzódik, amitől szörnyetege heves tiltakozásba kezd.*
- Ne haragudj. Nem akartam, én nem tudom mi ütött belém.
*Ajkaiba harap, majd újra felpillant a vezérre.*
- Az jó lenne, mert jól gondolod, még nincs...

*jól esik neki az ölelés, és ez a röpke mozdulat kezdi a fenevadját nyugtatni... bár az okát nem tudja miért, talán mert a nő különleges, vagy mert a kisugárzása... és a titokzatossága olyan, mint előző kedveséé.. nem tudni. Arcán a mosoly egy picivel szélesebbre húzódik*
- Ne kérj bocsánatot, mert nekem kedvemre volt...
*azt érzi, hogy a farkas vadja sem tiltakozott, mikor oly közelségbe került a másik ragadozóval, és ez talán reményekkel tölti el a vezért*
- Van esetleg valami külön óhajod, hogy milyen szoba legyen?
*szemeiben megcsillan valami furcsa szivárvány, a vágyódás jele, hogy ne ejánlgasson itt fölöslegesen lakrészeket, ne kerteljen, hanem invitálja a nőt egyből magához... A vele szemben érzett tisztelet azonban ezta nyers ajánlást elveti*

*Szörnye egyre inkább éhezik, de nem, egyátalán nem a húsra vagy a vérre, vagy akármi másra. Nem. A férfi érintését akarja, és annak bestiáját. De már szinte sürgetően, és vágyakozóan tekint a férfire. Szinte szenvedve szűri ki fogai között.*
- Ahogy jónak látod, csak egy kérésem van. Legyen közel hozzád. *Szemeiben mohó vágy csillog, de tűrtőzteti magát. Még*

- Akkor gyere...
*szavak nélkül olvas a nő tekintetében, és a testmimikájában... ujjaik összefonódnak, és saját lakrésze felé vezeti a farkast... (juhokat a bárányok közé... vagy farkasok közé? )*

*Kézenfogva megy Vincenzo után, követi a férfit, bár foggalma sincs merre tartanak, de igazán ott lehetnének már.*