Dormenisque

Ezt a temetőt a nekromanták gondozzák. Ötven éve senkit nem temettek ide, a holtak tehát elég idősek itt ahhoz, hogy jószerivel senkinek ne hiányozzanak. A nekromanták itt gyakorolhatják a halottkeltést és a holtak feletti uralmat. Ha valaki felkelt egy holtat, vissza is kell küldenie!
A temetőt egy magas kerítés zárja el a külvilágtól, s csak a kapun lehet belépni. Ez a kapu nyitva áll, de egy figyelmeztetés olvasható rajta, mely szerint, aki a temetőben kárt tesz, azt a nekromanták átka súlytja.

*A temetőben jár, épp most engedte el az egyik tanítványát, hisz a kislány nagyon kifáradt a halottkeltésben. Mostanra már elcsendesedett a temető, a zombi visszabújt a helyére, de Goretti még marad egy kicsit... élvezi a nyugalmat, ahogy a sírok közt sétál.*

*Megbizatást teljesít, méghozzá nem kevés pénzért. Felkelti a pasinak a zombit, hogy megmondja neki a hitelkártyája kódját az illető. Arra gondol, hogy vajon mennyi pénz lehet azon a számlán, ha a pasinak ez megéri, de ha fizet, hát neki oké. A zombi lediktálja a kódot, Anima visszafekteti, és nézi, ahogy a pasi elhajt. Még nincs kedve elhagyni a temetőt. Ül a sír mellett, melyben már alszik a zombi. Érzi, hogy a közelben is felszabadult mágia, valaki más is idézett ma a temetőben, de nem izgatja. Elvégre az ilyesmi mindenkinek a saját dolga, ha ért hozzá.*

*Érezte, hogy a temető egy más pontján is mozgolódás volt, úgyhogy most, miután egy kicsit pihent, arrafelé veszi az útját. Mikor megpillant egy nőt, elmosolyodik.*
- Üdv! Mi szél hozott? *érdeklődik mosolyogva, közben azért rendesen megnézi magának a nőt, és az erejét is felméri. Nem nekromanta... még, de már egész szépen halad az úton.*

*Felpillant, megérzi a nő erejét, és azonnal tisztelettel fejet hajt.*
- Egy kis munka. A pasi elfelejtette megkéárdezni az apjától a bankkártyája kódját. Megkérdeztük. *kuncog* - És te?

*Rámosolyog a lányra.*
- A nevem Goretti Coltraine. *mutatkozik be, és kezet nyújt.* Itt lakom nem messze, és épp tanúja voltam az egyik tanonc első halottidézésének. *mosoly. Tetszik neki a lány.*

*Feláll, és elfogadja a feléje nyújtott kezet. Megráza, és elmosolyodik.* - Az én nevem Anima Soul Halottkeltő vagyok, ebből élek. Tanoncok? Akkor erős nekromanta lehetsz. *kuncog* - Ismered az itteni vezetőt? csatlakozni szeretnék a helyi csoporthoz.

- Akkor a legjobb embert fogtad ki, mert én vagyok a helyi vezető *mosoly.* A tanoncok mostanában kezdenek elszaporodni, bár a helyi vámpírok kordában tartják a létszámot, elég sokakat átcsábítottak már... *kuncog.* Mióta vagy halottkeltő? Úgy értem, mióta foglalkozol vele?

*Eltűnődik.* - Erre melékeznem kellene? Valamikor kisgyerekkoromban kezdődött, azóta folyamatosan foglalkozom vele. Korán elvesztettem a családom, és előtte sem éltünk jól. Ez meg mondog jó kereseti forrás volt. Egy éjszaka három-négy jól fizető zombiidézés, és az ember nem éhezik. *mosoly* - A vámpírokat nem bírom. Miért nem keresitek meg őket, és ezüst golyó a szívb meg a fejbe, mielőtt átvihetnék a tanoncokat.

- Errefelé nem ilyen egyszerű *csóválja meg a fejét.* Bár néhány vámpírral szívesen megtenném, de itt nekik is vannak jogaik, például a személyi sérthetetlenséghez, amíg meg nem szegik a törvényeket. *kacsint.* Már nem lehet rájuk vadászni csak úgy... És a mi tanoncainkat sem akaratuk ellenére tették vámpírrá, talán nekik még jobb is úgy *kuncog fel.* Legfeljebb olykor tesznek egy sétát nappal, ha mérges vagyok rájuk.

-Nem tudom, hogy lehet jó valakinek, ha szörnnyé válik. A vámpírok szörnyetegek és gyilkosok. Nekem hiába jönnek ezzel a mindenkit el kell fogadni rizsával. Ha a közelembe jönnek, hát lelövöm őket. *fintorog* - Egy biztos, az én végrendeletemben benne van, hogy karózzanak meg, és hamvasszanak el, Nincs rá szükségem, hogy zombiként valaki visszahozzon. Ahogy arra sincs, hogy vámpírként térjek mgamhoz.

*Megcsóválja a fejét ismét.* A végrendeleteddel semmi gond, az enyém is ilyen, viszont a vámpírokat itt nem irthatod saját kedved szerint. Elég sokan vannak, és ha megpróbálod kinyírni őket, azt az egész bagázs támadásnak veszi. Ne tegyél célkeresztet a homlokodra *kacsint.*

- Lehet, hogy már késő. *kuncog* - De a kereszt a vámpírok ellen jó dolog, nem? *hamiskás mosoly.* - És amúgy is jobban szeretem a nyílt harcot.

- Ha nagyon nyomulnak, valahogy vissza kell tartani őket... *kuncog fel.*Hidd el, a nyílt harcot ők is jobban szeretik, de egy vámpír veled szemben akkor is túlerőben van, ha fegyvertelen, ezt jegyezd meg! Ne nagyon irtsd őket. Mellesleg az alakváltókhoz hogy viszonyulsz? Belőlük is van bőven errefelé. *mosoly.*

- A szörny az szörny, bármiféle alakban is jelenik meg. Akár a foga nő meg, akár állati alakot ölt, mindenképpen vérengző gyilkos, és az emberiségnek küzdenie kellene ellenük, nem megadni magát nekik. *magyarázza hevesen* - A nekromantákat talán pont erre hozta létre a sors.

- Hát remélem, hogy ez a hozzáállás nem fogja a vesztedet okozni ebben a városban. Az erre járó szörnyek nem tekintik magukat vérengző gyilkosnak, de ha a fajtársaik közül ölsz meg valakit, akkor téged szolgálnak fel a vasárnapi vacsorán... *kuncog.* Úgyhogy légy óvatos, és ne nagyon hangoztasd ezeket az elveket!

- Míg ők nem jönnek a közelembe, én sem az övékébe, örülök, ha nem látom őket. De ha meglátok egyet is a közelemben, isten irgalmazzon neki! Fel vagyok ksézülve a támadásokra. *félrehúzza a dzsekijét, és megmutatja a pisztolyát.*

*Felsóhajt.*
- És hány vámpírt öltél meg eddig? *érdeklődik, miután vetett egy pillantást a pisztolyra. Nem nagyon hatja meg a látvány, neki is van néhány fegyvere, többnyire otthon, bár mindig tart magánál egyet.*

- Eddig kettőt. De nem ezzel. Az egyiket karóval, a másikat vadászpuskával. Ők végeztek a szüleimmel. De több ember nem kerül az étlapjukra. *megkeményedik az arca* - Ha rajtam múlna, nem kerülne eggyére sem.

- Részvétem *biccent a lány felé, de a mosolya kemény, szigorú marad.* Itt viszont, meg kell értened, hogy mások a viszonyok. Az itteni vámpírok sokkal óvatosabbak, mint azok, akiket megöltél, és sokkal összetartóbbak. Ne akarj viszájt kirobbantani, mert két tűz közé fogsz kerülni! *figyelmeztető hang.*

- Nem vagyok hülye. *vo vállat* - Nem szokásom fejjel menni a falnak. De kapjam csak bármelyiket törvényszegésen, és magam nyúvasztom ki. Addig meg csak maradjanak tőlem jó távol.

*Lassan bólint.*
- Ahogy gondolod, de ha nem vigyázol magadra, én sem tudok vigyázni rád... és nem sok kedvem van karót szúrni a szívedbe, csak hogy a végrendeletednek érvényt szerezzek. Nah, de most indulás! *kacsint a lányra.* Megmutatom a "főhadiszállást". Van hol laknod?

- Van, a fogadóban szálltam meg, de az csak ideiglenes, ha van jobb tipped. *von vállat, és engedelmesen elindul a nő előtt.* - Merre menjek?

*Mutatja az irányt a lánynak.*
- Van jobb, ha kedved ven beköltözni az "Otthon"-ba. Mármint valamelyik lakosztályba. Az előnye, hogy nincs szobadíj, a hátránya, hogy szobapincér sem... de az étteremben ingyen kiszolgálnak *kacsint.*

- Nem szoktam szobapincéres kiszolgáláshoz, és már az is csábító, hogy nem fizetem ki a nadrágomat egy heti szállásért. Az étkezésemért és szerény resziért meg tudok dolgozni. Ahogy nézem kuncsaft erre is van. *mosolyog*